A koronavírus-járvány elleni védekezés keretében a kormány – élve a részére adott rendkívüli jogalkotási lehetőséggel – több olyan részletszabályozást is megállapított, amelyek együttesen kívánnak hozzájárulni a magyar gazdaság versenyképességének biztosításához és a munkahelyek megőrzéséhez. Az alábbiakban néhány kulcsfontosságú információt gyűjtöttünk össze.
A Munka Törvénykönyvének hatályos rendelkezéseitől eltérően, a jellemzően négy- illetve hathavi munkaidőkeretet egységesen huszonnégy hónapra emelte a vonatkozó jogszabály. Az új rendelkezés több rugalmasságot biztosít a munkaviszony alanyai számára.

A kormány a csökkentett munkaidős foglalkoztatás szabályainak rögzítésével kíván segítséget nyújtani a vállalkozásoknak. A csökkentett munkaidőhöz a munkaszerződés módosítása szükséges: a munkavállaló a továbbiakban a korábbi munkaidőhöz képest 50-70 %-nyi időben lehet foglalkoztatni, legalább napi négy órában. A kapcsolódó állami támogatást a dolgozó és a foglalkoztató közös kérelemben igényelheti, legfeljebb három hónapra. A vonatkozó iratokat a kormányhivatalokhoz kell benyújtani, a munkáltatónak legalább hat hónapja kell működnie, a munkavállaló pedig nem lehet felmondás hatálya alatt.
Mindenképpen szakértő bevonását javasoljuk, mert a támogatás nem jár automatikusan: indokolni kell a megváltozott körülményeket és a támogatás létjogosultságát – a lehető leghosszabb időre. Az eljárás elektronikus úton zajlik, a kormányhivatal a benyújtástól számított nyolc napon belül dönt. Jogorvoslat nincs. Ha elutasítják a kérelmet, egy alkalommal újra be lehet nyújtani (nyilván célszerű átgondolni az új kérelmet és további kiegészítésekkel alátámasztani).
A támogatás után nem kell közterheket fizetni. Munkaerő-kölcsönzésre a támogatás nem vonatkozik és nem igényelhetik olyan cégek, amelyek csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás hatálya alatt állnak.
Részletes tájékoztatásért forduljon hozzánk bizalommal. Forduljon hozzánk bizalommal, örömmel várjuk kérdéseit, segítünk eligazodni a szükséges eljárások között!
Frissítés: Az innovációs és technológiai miniszter néhány perce mondta az MTI-nek, hogy csütörtöktől (2020.04.16-tól) már elérhető (igényelhető) az általános bértámogatás.
Telefonszám: +36 30 585 2637
E-mail: gabor.kertesz@accace.com