A NAV tájékoztatót adott ki arról, hogy januártól mikor alkalmazható a vendéglátásban a 18 százalékos áfakulcs. Az állásfoglalás néhány ponton nincs feltétlenül összhangban az uniós áfa-direktívával: nehéz például megmagyarázni, mitől lesz olcsóbb a sült kolbász a plázákban, mint a piacokon.
2017. január 1-jével 18%-os adómérték alá fog tartozni az étkezőhelyi vendéglátásban az étel- és a helyben készített, nem alkoholtartalmú italforgalom. Az Áfa törvény a meghatározásnál az SZJ 55.30.1-re hivatkozik, ami máris heves vitákat váltott ki, mivel nem tartozik bele a munkahelyi étkeztetés, és így a „menüztető” helyekkel szemben hátrányba kerülnek a munkahely által biztosított szolgáltatások.
Vannak azonban további érdekességek a jogértelmezésben, amelyre a NAV december 7-én kiadott tájékoztatójában bukkanhat rá az éles szemű olvasó. A szolgáltatás megítélésénél az SZJ szám ugyanis csak az egyik szempont. A másik fontos feltétele a kedvezményes mértéknek, hogy az Áfa tv. szerinti szolgáltatásnyújtás valósuljon meg. Így tehát a normál termékértékesítést el kell valahogy választanunk a szolgáltatásnyújtástól. Egy végletekig leegyszerűsített példával élve, más a megítélése annak, ha kap a vevő egy rántott húst kézbe, vagy kihozzák neki tányéron evőeszközzel.
Az EU közös Áfa direktíva végrehajtási rendelete nyújtja az alapot ahhoz, hogyan kell a megítéléshez hozzákezdeni. A rendelet értelmében az éttermi és vendéglátó-ipari szolgáltatások olyan szolgáltatások, amelyek kész- vagy félkész ételek és/vagy italok emberi fogyasztásra szánt értékesítéséből állnak, és amelyeket az azonnali fogyasztást lehetővé tevő megfelelő kiegészítő szolgáltatások kísérnek. Továbbá, az ételek és/vagy italok értékesítése csak az egyik összetevője a teljesítésnek, amelyben a szolgáltatások vannak túlsúlyban. A kutya ebben a második mondatban van elásva. A lényeg ugyanis az, hogy a teljes ügylet során a szolgáltatási rész legyen túlsúlyban és nem a termék ára.
Ha csak veszünk egy szelet rántott húst elvitelre a hentesnél, természetesen pusztán termékértékesítésről van szó, és normál 27% áfát kell felszámítania az eladónak. Ha viszont beülünk egy étterembe, ahol szék-asztal vár minket, fűtés van, zene szól, pincér szolgál ki minket és utána még el is mosogatnak helyettünk, úgy kijelenthetjük, hogy a szolgáltatás van túlsúlyban, azaz az étterem az ételt és a nem alkoholos italokat 18% áfával számlázhatja felénk. A kérdés azonban akkor bonyolódik, ha a két szélső eset közötti számtalan variációt kell megítélni, azaz, hogy mennyi az a minimális szolgáltatás mennyiség, amitől már azt mondhatjuk, hogy „túlsúlyban” van a szolgáltatás.
A hivatkozott NAV tájékoztató ebben igyekszik eligazítást adni, azonban néhány ponton meglehetősen kérdéses az általa képviselt vélemény. A tájékoztató szerint nem szolgáltatásnyújtás valósul meg „az étel, és helyben készített alkoholmentes ital olyan körülmények között történő értékesítésekor, amikor a helyben fogyasztáshoz legfeljebb pult vagy „körbefutó deszka” biztosított – jellemzően ide tartoznak pl. lángossütők, pecsenyesütők piaci, illetve büfé kocsiból történő értékesítései”. Mindezzel szemben a NAV szerint „szolgáltatásnyújtás történik pl. a plázák éttermi részén megvalósuló, helyben történő fogyasztásra való értékesítés esetén akkor is, ha az étel elfogyasztásához használt asztalt, széket vagy pl. a fogyasztáshoz kapcsolódó mosdó használatot, illetve előzőek tisztán tartását részben vagy egészben nem (illetve nem közvetlenül) az étel, helyben készített alkoholmentes ital értékesítője biztosítja”.
Ezen két idézett bekezdésben joggal érzünk kettős mércét. Feltételezhetjük ugyanis, hogy az Áfa törvény fő célja a szó hagyományos értelmében vett éttermek és cukrászdák közvetett támogatása az alacsonyabb adómértékkel. Így elfogadható az a véleménye a NAV-nak, hogy a piaci „talponállók” nem tartoznak ide, mivel az a minimális infrastruktúra, amit az értékesítő bódé mellett az elfogyasztáshoz elérhetővé tesznek, nem teszi a szolgáltatási részt túlsúlyba. Az azonban már erősen véleményes, hogy a plázák éttermi szintjein az ömlesztett székek és asztalok hada miért tenné szolgáltatássá a különböző pultoknál silány műanyag tányérokon kiadott ételek értékesítését. Változtat-e a kérdésen, ha az adott piacon található mosdó? Mi a megítélés, ha nem csak pult áll rendelkezésre, hanem néhány széket is kihelyez a lángossütő? Beleszédül az ember, ha mindezek alapján egy állófogadás megítélését próbálja átgondolni, ahol a vendégek állva, esetleg csak könyöklő asztalok igénybevételével eszik a kaviárt.
Azt kell, hogy mondjuk, egy hagyományos étterem költségszerkezete egy pláza mínusz egy szintjén lévő hamburgeressel nehezen hasonlítható össze, mégis ugyanazon áfa szerinti megítélés alá esnek. Elfogadva azonban a tájékoztató szerinti megítélést, akkor pedig maga a jogszabály kérdéses, és sokkal inkább joggal kérdezik a munkahelyi étkeztetést biztosító vállalkozások, hogy miért kerülnek hátrányba az egyenlőtlen szabályozással.
Egy biztos azonban: a jogszabály és a tájékoztató együttes olvasatában ugyanaz a sült kolbász olcsóbb lesz egy plázában, mint a piacon. Legalábbis alacsonyabb áfa kulcs alá fog tartozni.
