Vissza a Newsroom-ba
Feliratkozás

Két nap a Tisza-tónál: élményekkel teli csapatépítő Kiskörén

24 június 2025


Júniusban egy különleges kalandra indultunk: kétnapos csapatépítő programunk helyszíne a festői Tisza-tó partján, Kiskörén volt. Ötvenen vágtunk neki az útnak Budapestről és már az indulásnál érezni lehetett, hogy ez a két nap nem csak pihenésről, hanem valódi közös élményekről fog szólni.

Sárkányhajók, csapatmunka és vízi élmények

Az érkezés után rögtön egy különleges programmal kezdtünk: három csapatra osztva sárkányhajóztunk a Tisza-tavon. Nemcsak az evezés technikáját tanultuk meg, hanem azt is, hogyan tudunk együttműködni, figyelni egymásra, és szó szerint egy ritmusra mozdulni. Az oktatás során a sport történetét is megismerhettük, ami még inkább megalapozta a hangulatot és a közös élményt. Az evezés után jól esett a kiadós ebéd, majd koradélutánra szabadprogram következett: fürdés, medencézés, társasjátékozás, pihenés – mindenki megtalálta a saját kikapcsolódási módját.

Kincskeresés bringával és bográcsos vacsora a csillagos ég alatt

Délután újra csapatokba rendeződtünk – ezúttal öt csapatra – és biciklire pattanva indultunk el egy különleges kincskereső túrára Kisköre környékén. A megadott koordináták mentén helyi nevezetességeket kerestünk fel, ahol különféle feladványokat kellett megoldanunk. Minden jó válasz után egy kupon járt, valamint egy koordináta, ami a következő állomás helyszínére vezetett bennünket. A játék végén a begyűjtött kuponokat ételalapanyagokra válthattuk be, és este az öt csapat öt bográcsban öt különleges vacsorát készített el a szabad ég alatt, saját kezűleg. A közös főzés és vacsora után pedig jött, aminek jönnie kellett: koccintás, zene, tánc, nevetés – az este hangulata a legjobb bulik hangulatát idézte.

Csónaktúra és búcsú a Tisza-tótól

Másnap reggel újabb különleges élmény várt ránk: vezetett csónaktúrán vettünk részt, ahol a Tisza-tó egyik részét jártuk be. A túravezető izgalmas történeteket mesélt a tó keletkezéséről, valamint az ott élő állat- és növényvilágról, így nemcsak látványban, hanem tudásban is gazdagodtunk. Ezután még egy utolsó, közösen elfogyasztott ebéd, némi társasjátékozás, kártyázás és beszélgetés következett, majd elindultunk vissza Budapestre.

Együtt még jobb: emlékek, amik összekötnek

Ez a két nap nem csak a programokról szólt, hanem rólunk – a csapatról. Az együtt átélt kihívások, a közös főzés, a sok nevetés és beszélgetés mind hozzájárultak ahhoz, hogy még jobban megismerjük egymást. Boldogok vagyunk, hogy egy ilyen összetartó csapat tagjai lehetünk, és hogy az együtt töltött minőségi idő tovább erősítette azt a kapcsolatot. Már most várjuk a következő közös kalandot!

Nagy Norbert
Senior Marketing Specialist | Accace Hungary
Kapcsolatfelvétel
crosschevron-leftarrow-leftarrow-right