Vissza a Newsroom-ba
Mailchimp - subscribe form sidebar

Társadalmi Felelősségvállalás összefoglaló – 2018

9 május 2019
Ez a cikk
nyelven is elérhető

“Küldetésünk, hogy támogassuk Ügyfeleinket, Munkatársainkat és Partnereinket álmaik megvalósításában, miközben nyomot hagyunk a világban!„

A cég értékeiről és küldetéséről szóló hangzatos mondatok megírása sokkal egyszerűbb feladat mint azokat ténylegesen beépíteni egy cég mindennapi életébe. Ebben a rohanó világban amelyben élünk, igazán embertpróbáló feladat akár csak egy órácska jótékonysági feladatot is belezsúfolni a napunkba, amelyben mindannyiunk megannyi kihívással és feladattal szembesülünk. Mindezek ellenére úgy gondoljuk, hogy a megoldás mindenképpen a gondolkodásmódunkban keresendő. Az Accace-nél határozottan hisszük, hogy a helyi közösségnek és az abban élő embereknek való segítségnyújtás legalább olyannyira fontos feladat, mint az általunk nyújtott szolgáltatások minősége. Így folyamatosan keresünk olyan ügyeket, amelyek mellett teljes mellszélességgel kiállhatunk és támogatásunkkal segítséget nyújthatunk az arra rászorulóknak.

Általánosságban kijelenthető, hogy négy fő területre összpontosítunk a társadalmi felelősségvállalás terén. Ezek a fenntarthatóság, közösségek támogatása, oktatás, valamint a közjó támogatása. Ezen területek kiválasztása a cégcsoport értékeiből és küldetéstudatából származtatható, ugyanakkor folyamatosan keresünk olyan új területeket, ahol támogatásunkkal pozitív változásokat érhetünk el. A támogatási javaslatok nagy mértékben az Accace munkavállalóktól származnak, akik felismerik jólétük kiváltságát és igyekeznek ugyanezt elérni mások számára is.

A 2018-as év társadalmi felelősségvállalása a következőképpen alakult az Accace országokban:


Accace Czech Republic | Prága

A Csehországban lévő prágai fióktelepünk 30 munkavállalója 18 különböző társadalmi felelősségvállalási tevékenységet folytattak az elmúlt évben. Pro bono képzéseket tartottak, különböző alapítványokat támogattak fogyatékkal élő gyermekek számára, vért adományoztak, jótékonysági futóversenyeken vettek részt, pénzügyi támogatást biztosítottak nehezebb sorsú családok részére, befektettek idősek utaztatására szóló programba, valamint oktatást szerveztek gyerekeknek. A teljes pénzügyi támogatás meghaladja a 12 600 eurót, míg munkatársaink 129 órányi támogatást nyújtattak munkaidejük alatt, ami további 2410 eruót jelent az óradíjak alapján.

30 dolgozó

18 CSR aktivitás

15 087 EUR

129 óra segítségnyújtás


Accace Czech Republic | Brno

A másik csehországi irodánk, amely Brnóban található, 5 munkatárs segítségével 16 jótékonysági projektet szervezett, beleértve képzéseket, állat-menedékhelyek-, koraszülöttek-, onkológiai betegek-, segélyalapok-, nehéz sorsú gyerekek és családok támogatását. A cseh kollégák finanszíroztak egy kerekesszékes emberek számára fenntartott nyári tábort. Erőfeszítéseik 18 200 eurónyi adományt eredményezett.

5 dolgozó

16 aktivitás

18 200 EUR

3 projekt, minden dolgozó bevonásával


Accace Hungary

Magyarországon 8 különböző társadalmi felelősségvállalás került kivitelezésre 2018-ban, valamennyi munkaválalló bevonásával. A magyar munkavállalók előadásokat tartottak gyerekeknek gazdasági témákból, jótékonysági félmaratonon vettek részt, állami alapokat finanszíroztak, meleg ruha gyűjtést szerveztek, valamint kétkezi munkával megtisztítottak egy 400 éves fát és annak közvetlen környezetét, míg folyamatos számviteli támogatást nyújtanak a Jövő Öko-Nemzedéke Alapítvány számára. Ezen felül, a magyarországi fióktelep nagy hangsúlyt fektet az újrafeldolgozásra úgy, hogy az irodában hulladékszortírozást vezetett be. Az átfogó adományok 2400 eurónyi támogatást eredményeztek, míg összesen 18 munkaórát fordítottak jótékonysági tevékenységekre, amely további 260 eurót ad a jótékonyságra fordított költségekhez.

20 dolgozó

8 CSR aktivitás

2 660 EUR

18 óra segítségnyújtás

Valamennyi dolgozó folyamatos részvétele


Accace Poland

Lengyel fióktelepünk 7 különböző társadalmi felelősségvállalás projektben vettek részt, összesen 24 munkavállaló aktív közreműködésével. Többek között csatlakoztak egy környezetvédelmi kampányhoz a lovak megmentése érdekében, papírhulladékot gyűjtöttek össze, fogyatékkal élő gyerekeket támogattak, jótékonysági futáson vettek részt, ahol a kilométerek számításával pénzösszeget adományoztak, marketing tanácsadással támogattak egy alapítványt és pénzt gyűjtöttek további adományokra. Erőfeszítéseik jótékonysági célokra összesen 1600 euróba kerültek, míg a kollégák 111 munkaórát, köztük hétvégéket is felhasználtak a nemes célokért, amely további 2210 eurós költséget jelent.

24 dolgozó

7 CSR aktivitás

3 810 EUR

130 óra segítségnyújtás

1 projekt minden dolgozó bevonásával


Accace Romania

Romániában dolgozó összes kollégáink részt vett mind a 10 társadalmi felelősségvállalás projektet kivitelezésében, amelyek magukban foglalják a jótékonysági futóversenyeket, ruhák és játékok gyűjtésében, non-profit szervezetek támogatásában és a helyi kórház gyerekeinek segítésében. Pénzügyi támogatásuk 1346 eurót eredményezet, ami nem hasonlítható a 176 munkaórába amiket ezekre a projektekre szántak román kollégáink.

75 dolgozó

10 CSR aktivitás

1 346 EUR

176 óra segítségnyújtás


Accace Slovakia

Végül, de nem utolsó sorban, szlovák kollégáink 16 tevékenységet tartottak a pozsonyi fióktelepen, ami 88 munkatárs aktív részvételét jelenti. Pro bono tanácsadást és képzéséket tartottak non-profit szervezetek számára, akik rendszeresen önként jelentkeztek egy helyi part karbantartására, ruhákat gyűjtöttek, oktatási programokat szerveztek minden munkavállaló számára környezetvédelmi és ökológiai kérdésekről, jótékonysági futáson vettek részt, árukat adományoztak, ételt készítettek és osztottak hajléktalanoknak, csatlakoztak egy fiatal vállalkozót támogató projekthez és rászoruló családoknak segédkeztek, ahol a szociálisan hátrányos gyermekek karácsonyi kívánságait teljesítették.

88 dolgozó

16 CSR aktivitás

22 652 EUR

963 óra segítségnyújtás

Az Accace cégcsoport büszke rá, hogy összesen 63 890 eurónyi támogatást gyűjtöttek 167 aktív kolléga összefogásával. A támogatásra 1220 munkaórát és 233 órát fordítottunk a szabadidőnkből.

Támogatásunk több mint 20 000 euróval és 11 kolléga közreműködésével haladta meg a 2017-es tevékenységeinket.

A 2019-es évre azt tűztük ki célul, hogy továbbfolytatjuk e pozitív szemléletet.

Mailchimp - subscribe form sidebar
map-markercrosschevron-leftarrow-leftarrow-right linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram