A NAV-nál sem telt tétlenül a 2. hét. Már most érdemes foglalkozni az szja 1+1% témájával. Választ kapunk arra a kérdésre is, hogy vajon az alanyi mentes értékhatárba beszámít-e a kapott előleg. Segítséget kapunk az adószámla értelmezéséhez, valamint elérhetőek újabb adóelőleg-nyilatkozatok.
1. Rendelkezés az adó 1+1 százalékáról
2020-ban is lehetőségünk van felajánlani az adó 1+1%-át az általunk kijelölt kedvezményezettek részére. Ezt legkésőbb 2020. május 20-áig, az szja-bevallástól függetlenül is megtehetjük.
A következő kedvezményezettek részére ajánlhatjuk fel a megfizetett adónk 1%-át:
- az szja 1% felajánlásra jogosult civil szervezetek részére (a lista itt érhető el),
- az szja 1% felajánlására jogosult vallási közösségek részére (a technikai számok listáját itt találja), valamint
- a kiemelt költségvetési előirányzatnak, amely idén a Nemzeti Tehetség Program részére.
Az szja 1+1%-os felajánlásáról – függetlenül attól, hogy a 2019-es személyi jövedelemadó-bevallásunkat hogyan nyújtjuk be – a bevallással együtt vagy akár attól elkülönülten is rendelkezhetünk. A rendelkezés megtehető elektronikus formában és papíralapon is.
Figyeljünk rá, hogy időben megtegyük a nyilatkozatot, mert a május 20-i határidő jogvesztő, elmulasztása esetén kimentési kérelemnek nincs helye.
Amennyiben 2019. évben a bevett egyház technikai számára szóló, formailag érvényes nyilatkozatot tettünk, úgy azt 2020-ban is figyelembe veszi a NAV.
Azonban a civil kedvezményezettek, valamint a kiemelt költségvetési előirányzat javára továbbra is évenként kell nyilatkozni.
A NAV erről szóló részletes tájékoztatója már elérhető.
2. Az alanyi adómentes értékhatárba beszámít-e a kapott előleg?
Az alanyi adómentesség – annak választása esetén – évi 12 millió forintos bevételi értékhatárig illeti meg az adóalanyt. A 12 millió forintos értékhatárba az adóalany által teljesített értékesítések ellenértékének éves szinten göngyölített összege számít bele.
A termékértékesítésre, szolgáltatásnyújtásra kapott előleg az értékhatárba nem számít bele, mivel az a teljesítést megelőzően kapott összegnek minősül. Ugyanakkor a termékértékesítés, a szolgáltatásnyújtás tényleges teljesítésekor az előleggel együtt számított ellenértéket kell figyelembe venni az értékhatár számításánál.
3. Mit érdemes tudni az adószámláról?
Annak érdekében, hogy segítse az adózók tájékozódását, az adószámla-kivonat, valamint a pótlékértesítő értelmezését, a NAV minden szükséges információt közzétett, melyeket ezen a linken találunk.
Többek között a következőket tudhatjuk meg:
- Mi az adószámla?
- Kinek van adószámlája a NAV-nál?
- Mit tart nyilván a NAV az adószámlákon?
- Milyen szabályok szerint készül az adószámla?
- Hogyan tájékozódhatunk adószámlánkról?
- Ki és miként kérdezheti le az adószámlát?
- Hogyan tudjuk elvégezni az egyeztetést?
- Mi a teendő hátralék és túlfizetés esetén?
Érdemes tehát böngészni a NAV tájékoztatóját.
4. A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény módosításából adódó kötelezettségek
Január 10-i dátummal hatályba lép a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Pmt.) módosítása.
A Pmt. 65. § (1) bekezdése alapján a szolgáltatók a törvényben meghatározott kötelezettségek körébe tartozó feladatok teljesítésére kötelesek belső szabályzatot készíteni. A módosítás eredményeként a könyvviteli (könyvelői), adószakértői, okleveles adószakértői, adótanácsadói tevékenységet megbízási, illetve vállalkozási jogviszony alapján végző, valamint az ingatlanügylettel kapcsolatos tevékenységet végző szolgáltatóknak a módosítás hatálybalépését követő 90 napon belül át kell dolgozniuk belső szabályzatukat.
Sem az átdolgozott szabályzatot, sem az átdolgozásról szóló tájékoztatást nem kell megküldeni a felügyeleti szerv részére. (Pmt. 80. §)
További részletek itt.
5. Újabb adóelőleg-nyilatkozatok kerültek fel a NAV honlapjára
Előző heti cikkünkben már szó volt róla, most szeretnénk újra felhívni a figyelmet.
A NAV az online adóelőleg-nyilatkozat bevezetésével ismét segítséget nyújt a magánszemélyeknek és a kifizetőknek. 2020. január 2-ától az ügyfélkapu-regisztrációval, telefonos azonosítással vagy e-személyi igazolvánnyal rendelkező magánszemélyek az adóelőleg-nyilatkozatot elektronikus formában is megtehetik.
A webes nyomtatványok a NAV honlap bal oldalán található Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásra kattintva, vagy a https://onya.nav.gov.hu/ elérési útvonalon érhetőek el.
A NAV plusz segítséget nyújt a kitöltéshez, az adóelőleg-nyilatkozatokat a nyilvántartásaiban szereplő adatokkal feltölti, amiket az adóazonosító jel kivételével szerkeszteni is lehet. Az első házasok kedvezményére, a családi kedvezményre, valamint a személyi kedvezményre vonatkozó nyilatkozatoknál – a munkáltatók, kifizetők által küldött járulékbevallások alapján – a kedvezmény adatait is kiajánlja.
Fontos kiemelni, hogy az adóelőleg-nyilatkozatok hagyományos formái természetesen megmaradnak, továbbra is lehetőség van a NAV holnap Adóelőleg-nyilatkozat Alkalmazással (ANYA) elkészített, kinyomtatott vagy a kézzel kitöltött nyilatkozatokat a kifizetőknek személyesen átadni.
6. Lefoglalt dohánygyártmányok
- január és november között 4,2 milliárd értékű dohánygyártmány (cigaretta, egyéb fogyasztási dohány, valamint finomra vágott fogyasztási dohány) került lefoglalásra a NAV által.
7. Újdonságok a vám terén
Megjelent a 3001/2020 útmutató a vámraktározásról szóló 3005/2016. útmutató érvénytelenítéséről.
8. Adótraffipax
Az idei év sem kezdődik izgalmak nélkül. Számos ellenőrzés várható már a január folyamán.
Néhány közülük:
- Észak-Budapesten február közepéig ellenőrzik a sport-, szórakoztató és szabadidős szolgáltatókat. Fókuszban a nyugta-, számlaadási kötelezettség teljesítése, a foglalkoztatás szabályszerűsége, valamint az online pénztárgépek használata.
- Bács-Kiskun megyében is hasonló típusú ellenőrzésekre számíthatunk január 13. és 16. között.
- Baranya megyében folytatják a takarítók ellenőrzését a megyeszékhely oktatási és egészségügyi intézményeiben, valamint a vendéglátóhelyeken vizsgálják az online pénztárgép használatát, a számla- és nyugtaadást, és a foglalkoztatottak bejelentését.
- Békés megyében 2020. január 13. és 17. között a fizikai közérzetjavító és kondicionáló termek, masszázsszalonok számíthatnak ellenőrzésre.
- Borsodban operatív pénztárgépes ellenőrzések várhatóak.
További füleseket találhatunk a NAV honlapján.
9. ADÓVILÁG
Megjelent az ADÓVILÁG idei első száma!
Többek között az alábbi témákat öleli fel:
- A társadalombiztosítás fedezeti rendszerét érintő 2020. évi változások
- Munkáltatói, kifizetői feladatok a magánszemélyek 2019. évi adóbevallási kötelezettségének teljesítésével összefüggésben
- Az adóelőleg megállapításának általános szabályai
- Az adóbevallási tervezeteket érintő egyes kontroll-adatszolgáltatások változásai, specialitásai
- Négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye
- Felváltva gondozott gyermek után érvényesíthető családi kedvezmény
- Tudnivalók a személyi kedvezményről
- A magánalapítványokból származó jövedelmek adókötelezettsége
- Verseny, vetélkedő szja vonzata
- A mezőgazdasági őstermelők szociális hozzájárulási adója és annak költségként történő elszámolása
- A támogatásból finanszírozott beruházások áfa kötelezettségének az ellenőrzése
Az iskolaszövetkezetek fordított adózása a hazai ítélkezési gyakorlat és a héa irányelv tükrében
Kiemelt kép forrása: Designed by Freepik
Telefonszám: +36 30 585 2637
E-mail: gabor.kertesz@accace.com
Eseti tanácsadás | Adó compliance szolgáltatásaink | Nemzetközi adótanácsadás | Személyi jövedelemadó-tanácsadás | Adótanácsadás külföldiek részére | Tranzakciós tanácsadás | Transzferár nyilvántartás | Tanácsadói online portál | Szakmai adó- és pénzügyi képzések | Jogszabály szerinti számviteli szolgáltatások | Könyvelői beszámolók | Könyvelési online portál | Éves beszámoló & management riportok | Nemzetközi pénzügyi beszámolók | Microsoft Dynamics NAV