-
Október 20-án lejárt a negyedéves turizmusfejlesztési hozzájárulás bevallásának határideje
A negyedéves (illetve a havi) bevallók számára október 20-án járt le a harmadik negyedévre (július-szeptember) vonatkozó turizmusfejlesztési hozzájárulás bevallás benyújtásának határideje. A NAV erre vonatkozóan pár információt tett közzé honlapján.
A turizmus-vendéglátás ágazatot segítő veszélyhelyzeti moratórium 2023. március 31-én lejárt.
Az érintetteknek tehát ettől a dátumtól (újra) turizmusfejlesztési hozzájárulást kell fizetni a következő, ellenérték fejében és nem közvetített szolgáltatásként nyújtott:
- kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás,
- az étkezőhelyi vendéglátásban az étel- és a helyben készített, nem alkoholtartalmú
után.
2023. május 23-tól kezdődően hozzájárulás köteles az úgynevezett M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás tevékenység közül a „hop on hop off” jellegű, menetrend szerinti buszos városnéző turisztikai szolgáltatás is (TEÁOR ’08 49.39), ha a szolgáltató a fogyasztónak kizárólag elektronikus fizetési lehetőséget biztosít.
A hozzájárulást a 23TFEJLH jelű nyomtatványon kellett a negyedév vonatkozásában bevallani 2023. október 20-áig
- a havi bevallóknak 2023 szeptemberéről
- a negyedéves bevallóknak 2023 III. negyedévéről.
A NAV a költségvetés és a tisztességes adózók védelméért, a turizmus-vendéglátás ágazat fehérítéséért folyamatosan figyelemmel kíséri a szálláshely-szolgáltatók, vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók üzemeltetőinek a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba (NTAK) továbbított forgalmi adatait. A hivatal kockázatelemző munkája során összeveti az NTAK-adatokat a bevallások adataival, és indokolt esetben intézkedik, így az esetlegesen elmaradt bevallást célszerű mihamarabb pótolni.
-
Adótraffipax
Baranya megyében október 23. és 29. között a következők szerint kell ellenőrzésekre számítani:
- kedden Pécsett a Megyeri úti vendéglátóhelyeken,
- szerdán Pellérden, a Dózsa György utcai üzletekben,
- csütörtökön ismét Pécsett, a Ferenceseke utcájának éttermeiben.
A megyei építkezéseken az ellenőrzések folyamatosak.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében október 24. és 31. között a koszorút, virágot, sírdíszt, mécsest árusítókat ellenőrzik. A munkaszüneti napot követően, november 2-án és 3-án pedig a megyei élelmiszer-vegyes iparcikk kiskereskedők számíthatnak ellenőrzésekre.
A Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóság közzétette az őszi-téli ellenőrzési menetrendjét, amely a következőképpen alakul:
- október 23. és 30. között a virágboltokban, illetve a koszorú- és mécsesárusoknál,
- november 20. és 27. között a zöldség- és gyümölcskereskedőknél
- november 27. és december 1. között a piacokon,
- december 4. és 8. között a húsboltokban, hentesáru-üzletekben,
- december 11. és 22. között a fenyőfa- és szaloncukorárusoknál
ellenőriznek majd a NAV munkatársai.
Pest megyében október utolsó hetétől egészen november 5-ig a virágkereskedések számíthatnak ellenőrzésekre.
Budapesten a Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóság illetékességi területén:
- november hónapban a pékségek, péküzemek;
- október 24. és november 6. között a kitelepüléseken, piacokon értékesítők (zöldség, gyümölcs)
- október 24. és november 1. között a koszorú-, virág-, dísznövény-, partykellék- és ajándékárusok, valamint jelmezkölcsönzők
számíthatnak ellenőrzésekre.
A Kelet-budapesti igazgatóság illetékességi területén pedig október 30. és november 3. között a koszorú-, virág-, és ajándékárusok, kereskedők számíthatnak ellenőrzésekre.
Fejér, Veszprém és Zala megyében október utolsó heteiben szintén a koszorút, virágot, mécsest árusítókat ellenőrzik majd.
Komárom-Esztergom megyében október 24. és november 12. között a vendéglátókat ellenőrzik.
Nógrád megyében a használtautó-kereskedők lesznek fókuszban az ellenőrzések során. A NAV munkatársaira az alábbi járásokban kell számítani:
- október 24, kedd – Pásztói járás
- október 25, szerda – Balassagyarmati járás
- október 26, csütörtök – Salgótarjáni járás
- október 27, péntek – Bátonyterenyei járás
Somogy megyében az október 23-i héten a vendéglátóegységekben és az építkezéseken kell ellenőrzésekre számítani.
Tolna megyében a 43-44. héten a virág- és koszorúárusokat ellenőrzik az adóhatóság munkatársai az alábbi településeken:
- október 24, kedd – Paks
- október 25, szerda – Dombóvár
- október 26, csütörtök – Tamási
- október 27, péntek – Bonyhád
- október 30, hétfő – Tolna
- október 31, kedd – Szekszárd
Telefonszám: +36 30 585 2637
Eseti tanácsadás | Adó compliance szolgáltatásaink | Nemzetközi adótanácsadás | Személyi jövedelemadó-tanácsadás | Adótanácsadás külföldiek részére | Tranzakciós tanácsadás | Transzferár nyilvántartás | Tanácsadói online portál | Szakmai adó- és pénzügyi képzések | Jogszabály szerinti számviteli szolgáltatások | Könyvelői beszámolók | Könyvelési online portál | Éves beszámoló & management riportok | Nemzetközi pénzügyi beszámolók | Microsoft Dynamics NAV