-
Átalányadózók negyedéves bevallási határideje
A 2023-ban hatályba lépő, új, az átalányadózókat érintő változások alapján a járulékbevallással kapcsolatban az átalányadózó egyéni vállalkozók az ún. göngyölítéses módszert alkalmazzák járulékalapjuk, illetve a fizetendő TB-járulék és szociális hozzájárulási adó meghatározására.
Az idei évtől, ezzel párhuzamosan a bevallásokat negyedévente a negyedévet követő hónap 12-éig kell benyújtani a NAV részére.
A 2023. II. negyedévére vonatkozó 2358 jelű nyomtatvány benyújtási határideje így július 12. napja.
A nyomtatvány az ÁNYK program mellett az online nyomtatványkitöltő (ONYA) rendszerén keresztül is beadható, amely felhasználóbarát módon, a NAV adatbázisában szereplő adatokat felhasználva vezeti végig a vállalkozót a bevallás kitöltésén és benyújtásán.
-
Adótraffipax
Baranya megyében július 10. és 16. között szerdán Pécsett a lángossütőket, csütörtökön az orfűi vendéglátóhelyeket, pénteken pedig a pécsi méteráruüzleteket ellenőrzik majd a hivatal munkatársai.
Csongrád-Csanád megyében július 27-én a strandokon, fürdőkben és ezek körényékén tartanak ellenőrzéseket.
Nógrád megyében a pizzériákat ellenőrzik az alábbi járásokban:
- július 10, hétfő – Salgótarjáni járás
- július 11, kedd – Balassagyarmati járás
- július 12, szerda – Pásztói járás
- július 13, csütörtök – Szécsényi járás
- július 14, péntek – Salgótarjáni járás
Az Észak-budapesti igazgatóság ellenőrei július 10. és 31. között a strandokon értékesítőket ellenőrzik majd.
Hajdú-Bihar megyében július 11-én a megyei építkezéseken ellenőriznek majd az adóhatóság munkatársai, ahol főként a szabályszerű foglalkoztatás lesz a fókuszban.
Veszprém megyében július 10. és 21. között a Balaton-parti településeken, illetve a gyakran látogatott területeken ellenőrzik majd a kereskedőket, illetve vendéglátókat. Az igazgatóság kiemeli, hogy az ellenőrök egy helyszínre többször is visszatérhetnek.
Telefonszám: +36 30 585 2637
E-mail: gabor.kertesz@accace.com
Eseti tanácsadás | Adó compliance szolgáltatásaink | Nemzetközi adótanácsadás | Személyi jövedelemadó-tanácsadás | Adótanácsadás külföldiek részére | Tranzakciós tanácsadás | Transzferár nyilvántartás | Tanácsadói online portál | Szakmai adó- és pénzügyi képzések | Jogszabály szerinti számviteli szolgáltatások | Könyvelői beszámolók | Könyvelési online portál | Éves beszámoló & management riportok | Nemzetközi pénzügyi beszámolók | Microsoft Dynamics NAV