-
A biztosítási jogviszony lekérdezése
A NAV sajtómegjelenésében kiemeli, hogy a munkaviszony, illetve az egyéni vállalkozói jogviszony szabályos és megfelelő bejelentése kiemelten fontos, tekintettel arra, hogy ez az egyik feltétele a biztosítási jogviszony fennállásának, amely mind az egészségügyi szolgáltatok igénybevétele, mind pedig a nyugdíj szempontjából szükséges.
Tekintettel a fentiekre, a NAV azt javasolja, hogy a biztosítási jogviszonyra vonatkozó adatokat a munkavállalók, illetve az egyéni vállalkozók bizonyos időközönként kérdezzék le, amelyet a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (www.neak.gov.hu) honlapjáról elérhető ügyfélkapus azonosítással hozzáférhető portálon lehet megtenni.
A biztosítási jogviszony menüpontban szereplő egyes jogviszonyok tételesen, időrendben szerepelnek, így ellenőrizhető valamennyi jelenlegi, és korábbi jogviszony megfelelősége. A NAV kiemeli, hogy amennyiben valamelyik adat nem megfelelő, úgy elsősorban az érintett munkáltatót kell megkeresni, azonban a felületen közvetlenül lehetőség van észrevétel tételére is.
-
Adótraffipax
Komárom-Esztergom megyében november 7. és 11. között Nyergesújfalunk és Lábatlanon ellenőriznek az adóhatóság munkatársai.
Hajdú-Bihar megyében november 7-én a megyei építkezéseken kell ellenőrzésekre számítani.
Baranya megyében november 7. és 13. között hétfőn Pécsett, a Nagy Imre úti üzletekben, majd kedden Pécsváradon és Zengővárkonyban, a vendéglátóhelyeken, szerdán pedig ismét Pécsett, a bababoltokban ellenőriznek.
Somogy megyében a NAV közleménye szerint a november 7-i héten a vendéglátóhelyeken és az ételkiszállítással foglalkozó vendéglátóknál tart helyszíni ellenőrzéseket az adóhatóság.
Tolna megyében november 7. és 11. között a vendéglátóhelyeket ellenőrzik az alábbi helyszíneken:
- november 7, hétfő – Dunaföldvár
- november 8, kedd – Paks
- november 9, szerda – Tolna
- november 10, csütörtök – Dombóvár
- november 11, péntek – Bonyhád
Jász-Nagykun-Szolnok megyében a november 7-i, illetve november 14-i héten ellenőrzéseket tartanak, a megyei építkezéseken pedig továbbra is folyamatosan kell számítani a revizorokra.
Nógrád megyében november 7. és 11. között Salgótarjánban terveznek helyszíni ellenőrzéseket.
Telefonszám: +36 30 585 2637
E-mail: gabor.kertesz@accace.com
Eseti tanácsadás | Adó compliance szolgáltatásaink | Nemzetközi adótanácsadás | Személyi jövedelemadó-tanácsadás | Adótanácsadás külföldiek részére | Tranzakciós tanácsadás | Transzferár nyilvántartás | Tanácsadói online portál | Szakmai adó- és pénzügyi képzések | Jogszabály szerinti számviteli szolgáltatások | Könyvelői beszámolók | Könyvelési online portál | Éves beszámoló & management riportok | Nemzetközi pénzügyi beszámolók | Microsoft Dynamics NAV