Társadalmi felelősségvállalás

Nem a véletlen műve, hogy az Accace a Közösséget és az Embereket a vállalat legfőbb értékei közt tartja számon. A globális kultúránk alapja a tisztelet és a figyelem a helyi kulturális szükségletek és különbségek iránt. Célunk, hogy egy etikus, társadalom- és környezetbarát szervezet legyünk minden országban, ahol jelen vagyunk.

Határozottan hiszünk abban, hogy visszaadni a helyi közösségnek és az embereknek legalább olyan fontos, mint akármelyik más szolgáltatás, amit az Accace nyújt, így alkalmaztuk a „Triple P bottom line” stratégiát (People, Planet, Profits – Emberek, Bolygó, Nyereség), ami arra fókuszál, hogy mérje a tevékenységeinknek az emberek életére és bolygónkra gyakorolt hatását a pénzügyi eredmények mellett.

Emberek

Sosem szabad elfelejtenünk, hogy nincs üzlet emberek nélkül. Ezért folyamatosan biztosítani szeretnénk az egyensúlyt a munka és a magánélet között minden egyes Accace munkavállaló számára, valamint egy mindig fejlődő közösség alkotására törekszünk. Ezen kiemelten fontos feladatokat igyekszünk magunk köré állítani és beépíteni hitvallásunkat napjaink társadalmi környezetébe. Szeretnénk segíteni a pénzügyileg vagy érzelmileg rászorulókon, orvosi kutatásokat és jótékonysági szervezeteket támogatni vagy éppen önkéntesen vért adni, így közvetve és közvetlenül gyakorolhatunk hatást mások életére.

Bolygónk

Tudatos életmóddal és mindennapi tevékenységeinkre kicsit odafigyelve mindannyian kivehetjük részünket környezetünk megóvásából, ahol mi, gyermekeink és majd az ő gyermekeik élnek. Az Accace-nél több különböző projektet is útnak indítottunk, aminek fókuszában a hulladék gyűjtése és annak hasznosítása áll. A mindennapi munkavégzés során is figyelünk a környezetünkre és bolygónkra; a jelenlegi technológiák révén csökkentjük a felhasznált papír mennyiséget és fokozatosan újrahasznosított papírra állunk át.

Nyereség

A profit visszaforgatása sok esetben sülhet el rosszul, ám amikor az alkalmazottainkról, ismerőseinkről, szeretteinkről és a bolygónkról van szó akkor ez biztosan jó döntésnek bizonyul. Minden országban ahol jelen vagyunk, a nyereségünk egy részét CSR programjainkba forgatjuk vissza, és bátorítunk más vállalkozásokat hogy tegyenek hasonlóan, mert a ma cselekedetei holnap mások életére lesznek hatással.

Társadalmi felelősség vállalási program az Accace életének szerves részévé vált a mindennapi tevékenységeink során, minden országban, ahol jelen vagyunk. Hisszük, hogy a közösségi tudás és a társadalmi felelősség nélkülözhetetlen összetevője egy sikeres vállalatnak.

2022 – SZENTENDRE GAZ- ÉS GYOMMENTESÍTÉSE

Mára már nevezhetjük Accace hagyománynak, hogy a szeptember hónap a csapatépítés és a társadalmi felelősségvállalás jegyében telik Magyarországon.

Az eddigi évekhez hasonlóan, most is a közjó szolgálatába álltunk és közös erővel, valamint kétkezi munkával igyekeztünk segíteni ott, ahol szükség van ránk. Választásunk az országunk egyik legszebb városára esett, név szerint Szentendrére látogattunk el, ahol több mint 50-en álltunk neki a belváros utcáin található gyomnövények eltávolításának.

A helyiek és az éppen ott nézelődő turisták elismerő tekintete mellett, mi magunk is élveztük a kihívást jelentő feladatot. Kollégáink kitartása mellett a jó idő is a mi oldalunk állt, így 3 óra kemény munkával sok-sok sikátort, kis utcát és macskakövet szabadítottunk meg a gyomtól, ezzel segítve Szentendre lakosait, városát és önkormányzatát.

2021 – ISMÉT KARÁCSONYI GYŰJTÉSSEL SEGÍTJÜK A FULÓKÉRCSI KÖZÖSSÉGET

Idén karácsonyra is megszerveztük a már hagyományos gyűjtést és ajándékozást a fúlókércsiek számára. A Zempléni-hegységben elhelyezkedő kis faluban 140 család él nehéz körülmények között. Mivel az ajándékozás öröme minden évben hatalmas élmény számunkra, ezért most is szerettük volna kicsit meghittebbé és könnyebbé varázsolni az ünnepeket számukra. Idén szerettük volna újfent felülteljesíteni magunkat, ezért úgy döntöttünk, hogy az ebben az évben hagyományosan ügyfélajándékokra szánt összeget is erre a nemes célra fordítjuk. Így kedves ügyfeleinknek azt ajándékoztuk, hogy Ők is részesülhettek egy ilyen karácsonyi jó cselekedet által kiváltott szívmelengető érzésből.

Fontosnak tartottuk, hogy olyan tételek kerüljenek ajándékozásra, amelyek tényleg az adott közösség hasznára válnak. Minden évben adományozunk Fulókércs számára tartós élelmiszert, ez idén összesen 840 kg-t tett ki. Vittünk Nekik rengeteg lisztet, rizst, cukrot, étolajat, őrölt fűszer paprikát, hagymát és burgonyát.  Küldtünk még számukra 150 doboz szaloncukrot, elősegítve a karácsonyi hangulatot.

Az iskolások egy új notebook-ot kaptak ajándékba, aminek segítségével használni tudják majd az okos táblájukat, ami reményeink szerint kicsit színesebbé fogja tenni számukra a tanulást. Az óvodásoknak pedig két pár hangfallal készültünk, amelyeket zeneoktatásra fognak használni nevelőik.

Természetesen az Accace Mikulás ezenkívül is gondolt a legkisebbekre és az adomány küldemény mellett vitt még 235 db Mikulás-csomagot is, hogy minden fúlókércsi lurkó számára már a december 6-a is az ünnepek szellemében teljen.

Ezenfelül munkatársaink is kitettek magukért és a személyes pénzadományokon kívül több m3-nyi meleg ruhát és gyermekjátékot gyűjtöttek össze önerőből, amiért ezúton is szeretnénk a hálánkat kifejezni feléjük! Remek érzés, hogy ilyen szuper, segítőkész és lelkiismeretes kollégáink vannak!

2019 – KARÁCSONYI GYŰJTÉS A FULÓKÉRCSI KÖZÖSSÉG SZÁMÁRA

A tavalyi évhez hasonlóan, idén is fontosnak tartottuk meleg ruhával és tartós élelmiszerrel segíteni rászoruló embertársainkat. Az Angyalvár alapítvány segítségén keresztül jutottunk el a Miskolc mellett fekvő mintegy 400 fő lakta Fulókércs nevezetű településre, melynek történelme egészen a 13. század elejére nyúlik vissza.

Az Accace Hungary tulajdonos ügyvezetője három kolléga társaságában látogatott el Fulókércsre a vállalat által vásárolt 230 db Mikulás-csomaggal, amelyet ezen felül az Accace Hungary munkatársai saját pénzükből, mintegy 110.000 Ft-tal egészítettek ki, amelyből 140 l étolajjal és 140-140 kg liszttel, cukorral és rizzsel, valamint kb. 50 zacskónyi ruhával és gyerekjátékkal segíthettük a fulókércsi közösséget.

Utunk először a fulókércsi óvodába vezetett, ahol mintegy 50 kisgyerek várta különböző mondókákkal, énekléssel és táncokkal a Mikulást, aki a gyönyörű produkciókat csokoládé-csomagokkal hálálta meg. Ezek után meglátogattuk a helyi általános iskola elsőtől negyedikes tanulóit, akik szintén nagy lelkesedéssel várták a Mikulást és a magával hozott ajándékokat. A kisiskolások alig akarták elengedi újdonsült Mikulásunkat, akit végül több énekkel búcsúztattak.

A csomagok átadása után lepakoltuk a több, mint 500 kilogrammnyi tartós élelmiszert és meleg ruhát, majd a munka után a helyi vezetők és aktivisták társaságában élvezhettük a helyiek vendégszeretetét meleg húsleves és rántott hús formájában.

Az óvodában, iskolában, a településen és a meleg ruha kiosztásáról készült megannyi kép alább tekinthető meg, reméljük valamennyire visszaadják azt a szeretet amit kaptunk a fulókércsi közösségtől. Mi is gazdagabbak lettünk aznap.

2019 – PESZÉRI-ERDŐ INVÁZIÓS FAJAINAK ÍRTÁSA

Mára már hagyománnyá vált, hogy az Accace Hungary csapata a szokásos szeptemberi csapatépítő program egyik napját a Társadalmi Felelősségvállalás jegyében tölti el.

Szokásunkhoz híven, most is igyekeztünk egy olyan jócselekedet választani, amellyel a közvetlen környezetünkön tudunk segíteni kollégáink összefogásával, kitartásával és két kezei munkájával.

Társadalmi Felelősségvállalás projektünk a Kiskunsági Nemzeti Park területén található Peszéri-erdőben elszaporodó inváziós fajok eltávolítását vette célul. Dr. Vadász Csaba természetvédelmi őr és csapata segítségével megismerhettük az erdő védett növényfajait és megtudhattuk miért fontos visszaszorítani az inváziós fajokat, hogy fenntarthassuk az erdő természetes biológiai sokféleségét és az erdő adta ökoszisztéma szolgáltatásokat.

A közel fél napos kemény munka során megismerkedtünk a természeti rendszerrel (ökoszisztémával), illetve általánosságban a biológiai sokféleség fennmaradását veszélyeztető tényezőkkel, azok közül is leginkább azon inváziós fajokkal, amelyek mind globálisan, mind hazánkban az egyik legjelentősebb fenyegetést képezik. Az inváziós fajok terjeszkedésükkel és elszaporodásukkal kiszoríthatják az őshonos növényzet fajait. Egyes inváziós fajok (pl. a bálványfa) más növények csírázását, illetve növekedését gátló anyagokat termelnek, mások erőteljes árnyaló vagy vízelszívó hatásukkal kerülnek versenyelőnybe. A probléma súlyosságát jól jelzi, hogy az inváziós fajok miatt bekövetkező negatív hatások összevethetők a klímaváltozás, illetve a környezetszennyezés hatásaival is.

Kollégáink legfőbb feladata tehát a fent említett problémában segítő kezet nyújtani, az inváziós fásszárú fajok visszaszorításában a Pészeri-erdő területén. Bár a Peszéri-erdő hazánk egyik legjobb állapotban megmaradt, fajokban leggazdagabb homoki erdőssztyepp élőhelykomplexe, a biológiai sokféleség fennmaradását veszélyeztető problémák sajnos itt is jelen vannak. A Peszéri erdőben a négy legtömegesebb inváziós fafaj: a bálványfa, a nyugati ostorfa, a kései meggy és a zöld juhar. Dr. Vadász Csaba és segítői gyorsan megmutatták hogyan szükséges ezek magoncait eltávolítani az erdő talajából, így a gyors erdészeti továbbképzésnek és kollégáink szorgos munkájának köszönhetően nem kevesebb, mint 30.960 db egyedet sikerült eltávolítanunk, ezzel hozzásegítve a Peszéri-erdő biológiai sokféleségének fenntartását.

2018 – KARÁCSONYI RUHA- ÉS JÁTÉK GYŰJTÉS

A Társadalmi Felelősségvállalás és a Karácsony szellemében az Accace Hungary munkavállalói több mint 20 zsák meleg ruhát, cipőket és játékokat gyűjtöttek össze rászorulú gyermekek és családjaik számára.

Kollégáink összefogása és adakozása az Oltalom Karitatív Egyesület hivatását segíti. A közösség, amely olyan magánszemélyek által jött létre, akik lelkiismereti ügyüknek tekintik a lelkileg és szociálisan elhagyatott, kiszolgáltatott, vagy veszélyeztetett élethelyzetben lévő különféle társadalmi rétegek, csoportok és egyének megsegítését. Az 1989 óta működő Egyesület legfőbb célja a rászoruló, társadalom perifériájára jutott embereknek anyagi, természetbeni és lelki támogatása, valamint érdekükben a közvélemény figyelmének és szolidaritásának felkeltése.

Az Accace Hungary dolgozói büszkén segítenek és tesznek a közösség és a környezetünk érdekében, és szeretnénk felhívni a figyelmet a rászorulók folyamatos megsegítésére, leginkább a téli hónapok alatt, ezzel is hozzájárulván kevésbé szerencsés embertársaink boldogságához.

2018 – AZ ÖREG HÁRSFA MEGMENTÉSE, FELSŐMOCSOLÁD

A hosszú hetek kemény felkészülésének köszönhetően, minden szempontból tökéletesre sikeredett az Accace Hungary 2018-as Társadalmi Felelősségvállalás projektje, ami a már megszokott módon az őszi csapatépítő programmal egyidejűleg került megrendezésre.

A helyszín Felsőmocsolád, ahol az Accace Hungary dolgozói a Bánó Birtok melletti erdőben található, 2012-ben Európa Fájának megválasztott Öreg Hársfa környezetének megtisztítását vették célul. A mintegy 40 ’önkéntes’ különböző csapatokba lettek osztva, úgymint takarítók, turista jelzés festők, cipelők és ásók. Az összehangolt munkavégzés eredményeként kollégáink megtisztították az Öreg Hársfához vezető erdei utat és turistajelzéseket festettek fel, hogy a méltán híres Hársfa zökkenőmentesen megközelíthető legyen. Az emléktábla mellé egy pad is elhelyezésre került, hogy az arra járók megpihenve csodálhassák a közel 400 éves fát.
A kemény munka meghozta gyümölcsét, a felsőmocsoládi Önkormányzat- és a falu lakóinak képviselői tetszésüket és hálájukat fejezték ki helyi borok formájában, így a kemény munkát egy kiadós vacsora és ünneplés tette teljessé.

A CSR tevékenység mellett a csapatépítő feladatok is nagy sikert arattak a közösen töltött két nap folyamán, ahol is Mocsai Lajos egykori kézilabda kapitány tartott motivációs tréninget valamennyi dolgozónak, majd az 1900-as évek divatját idézve korabeli ruhákban és kosztümökben tartottunk fotózást, így még inkább átélve a kastély sajátos és időtálló hangulatát.

2018 – HULLADÉKVADÁSZ

Az Accace értékeit mi sem támasztja alá jobban, mint a Társadalmi Felelősségvállalás keretein belül végzett tevékenységek, melyek a cégcsoport hitvallásának alapkövei. Továbbra is valljuk, hogy sok esetben a segítség legjobb formája, ha a saját két kezünkkel tesszük azt, így rögvest érzékelhető és maradandó értékkel segédkezhetünk.

Ennek szellemében örömmel jelentjük be legújabb partneri megállapodásunkat egy, az Accace Hungary munkavállalói értékeihez közel álló szervezettel, névlegesen a Hulladékvadásszal. Dolgozóink így mindennapi munkájukkal tudják támogatni a Hulladékvadász non-profit szervezetét, amelynek pénzügyi- és számviteli ügyeit ezentúl az Accace Hungary szakemberei látják el, így tanúbizonyságot mutatva munkájuk iránti szenvedélyükhöz.

Támogatásunk azért is esett erre a szervezetre, mert büszkék vagyunk rá, hogy szakértelmünkkel egy olyan szervezet működését segíthetjük, amely nemes és követendő célokat tűzött ki maga elé, mint például az utcáink, parkjaink, városaink és az országunk hulladékmentesítése.

A Hulladékvadász kezdeményezésről és jövőbeli eseményeikért a weboldalukon vagy a Facebook oldalon lehet bővebb információt találni. Ez a non-profit szervezet a Jövő Öko-Nemzedéke Alapítvány tagja, melynek tevékenysége teljes mértékben önkéntes alapon működik. A Hulladékvadász célja rövid és tömör: olyan civil személyek és lakosok mozgósítása, akik megunták, hogy piszkos szemétdombokhoz hasonlít közvetlen környezetük.

Amennyiben Ön is úgy érzi, hogy támogatásával részt szeretne venni a Hulladékvadász küldetésében, azt megteheti adomány formájában, tárgyi eszközökkel, vagy csatlakozhat az Accace Hungary hitvallásához úgy, hogy közvetve vagy közvetlenül, de Ön is kivegye részét országunk hulladékmentesítéséből!

2018 – JÓTÉKONYSÁGI FÉLMARATON

Támogassuk együtt Nemecz István, az Accace Hungary Ügyvezető Igazgatójának kezdeményezését, hogy az amúgy is állandó félmaraton résztvevő István, most minden egyes lefutott méterrel a megsüvegelendő sportteljesítmény mellett, másokon is segíthessen.

A táv teljesítése mellett így más, egy még fontosabb cél is kitűzésre került, névlegesen 200.000 HUF összegyűjtése, amit daganatos és krónikus beteg gyermekek élményterápiás táboroztatására ajánlunk fel!

A jótékonysági akcióhoz csupán Istvánnak lesz szüksége futócipőre, bárki más pedig oly módon tud segíteni, hogy megvásárol egy pár métert az István által teljesítendő távból, így közösen juthatunk el a kitűzött célig.

Akik segíteni szeretnének a 200.000 HUF elérésében, azok ide kattintva tehetik azt meg, de természetesen a futópálya mellett is várjuk a szurkolni vágyókat!

2018 – TAVASZI ADOMÁNYGYŰJTÉS

A Társadalmi Felelősségvállalás jegyében a héten átadtuk az Accace Hungary kollegái által a Tavaszi Adománygyűjtés keretein belül gyűjtött néhány zsáknyi ruhát a CEDEK EMIH Izraelita Szeretetszolgálat új, pár hete nyílt adományboltjába, ahol a rászorulók jelképes összegért szerezhetik be a szükséges ruhákat, könyveket, játékokat és háztartási eszközöket. A több zsáknyi feleslegessé vált, de a mai napig jó minőségű ruhákat Nemecz István, az Accace Hungary Ügyvezető Igazgatója saját kezűleg szállította és adta át a rászorulók javára.

Mindenkinek felhívjuk szíves figyelmét, hogy egy kis odafigyeléssel, akár céges, akár magánszemély szinten óriási segítséget nyújthatunk a kevésbé szerencsés gyerekeknek és embertársainknak! Ennek szellemében kérünk mindenkit, hogy támogassa a rászorulókat akár játékokkal, akár ruhákkal, vagy bármely egyéb más módon, a lehetőségekhez mérten!

A szociális áruház hétfőtől péntekig várja az adományozó kedvűeket és a már nem használt, de jó állapotban lévő adományokat a Baross utcában. http://cedek.hu/adomanybolt/

2018 – ÁLTALÁNOS ISKOLAI FELKÉSZÍTŐ ELŐADÁS

A 2018. márciusa után megrendezett Általános Iskolai Pénzhét nagy sikerén felbuzdulva, úgy gondoltuk, hogy folytatjuk tovább a diákok játékos, de mégis informatív felkészítését a nagybetűs életre. Úgy látjuk, ha nem is lesz mindenkiből könyvelő vagy éppen adószakértő, akkor is olyan tudást birtoklunk, amit szívesen osztunk meg fiatalokkal, hogy a sok más egyéb iskolában megtanult képesség és tudás mellett a ’pénzügyi világról’ is pontos képet kapjanak amikor elhagyják az iskolapadokat, ezzel támogatva a jövő generációját.

Míg az első alkalommal belvárosi irodánkban látogattak meg minket általános iskolai osztályok, most az Accace Hungary Ügyvezető Igazgatója látogatott el egy végzős osztályba, ahol az osztályfőnöki óra keretein belül tartott előadást az Állam gazdasági szerepeiről.

Mára már nem mondható szokatlannak, hogy a diákok érdeklődve és saját gondolatukkal fűszerezve hallgatták végig az interaktív előadást, így a most már hagyománynak számító törekvésünket mindenképpen folytatjuk a jövőben is, így a sok más egyéb tevékenységünk mellett, szeretnénk ezzel is kivenni részünket az Accace Cégcsoport számára oly fontos társadalmi felelősségvállalásból.

2018 – ÁLTALÁNOS ISKOLAI PÉNZHÉT

A Társadalmi Felelősségvállalás az Accace felfogásának egyik alappillére. Hiszünk abban, hogy a hosszútávú és töretlen fejlődés kulcsa az átlátható jelenben és a megtervezett jövőben rejlik. Éppen ezért gondoltuk úgy, hogy vendégül látjuk a jövő generációját belvárosi irodánkban, hogy játékos formájában ismerkedhessenek meg a pénz világával!

Ennek megfelelően, 2018 márciusában több általános iskolai osztályt is vendégül láttunk belvárosi irodánkban, hogy játékos módon tanulhassanak szakembereinktől a pénz, néha még a felnőttek számára is bonyolult világáról.

A Pénzhét középpontjában a pénz kialakulásának története, a pénz múltja és jelene, valamint az adózás alapvető logikájának ismertetése állt, mindez játékos és könnyen érthető formában tálalva, interaktív, érdeklődő gyerekekkel fűszerezve.

Mint minden diák, vendégeink is számot adtak tudásukról a nap végén, és valamennyien tiszteletbeli Junior Mini Könyvelő Oklevelet érdemeltek ki a sikerrel vett ’vizsgát’ követően. A jövő generáció pénzügyi szakemberei tehát hasznos információval és tele hassal távoztak, míg az Accace dolgozóinak maradandó élményeket hagytak őszinte kérdéseikkel, észrevételeikkel és a munkánk iránti őszinte érdeklődésükkel.

2017 – TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁSI PROJEKT

A társadalmi felelősségvállalási projektünk részeként az Accace Hungary munkatársai segítettek egy esztergomi óvóda megszépülésében azzal, hogy önerőből lefestették a kerítését.

ZÖLD PROGRAM

1. Projekt

Teljes egészében át álltunk a 100%-ban újrahasznosított nyomtató papír használatára. Ez olcsóbb megoldást is jelent cégünknek, mert az újrahasznosított papír a köztudattal ellentétben olcsóbb, mint a nem újrahasznosított.

2. Projekt

Biztosítottuk a konyhánkban ill. az irodánkban a szelektív hulladék gyűjtést.  További új kukák beszerzésével és a megfelelő matricák felragasztásával elkezdődött a szelektív hulladék gyűjtés a konyhában, az irodán belül pedig eddig is működött a papír alapú hulladék tárolása nyitott papír doboz és zárt fémkonténer formájában.  Raktárunkban pedig az ideiglenes tárolású elektronikai és elem gyűjtés is elszeparáltan folyik.

Az irodaház, ahol vagyunk hulladék elszállító konténerei is ennek megfelelően vannak kialakítva ill. az Accace-el szerződésben álló takarító személyzet is a követelményeknek megfelelően figyelmet fordít a projekt betartására.

cross linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram